Mérnöki Technológiák FejlesztéseOktatás

Együttműködés a komárnói Szakközépiskolával

Kilenc éve támogatja a C3D Kft. a komárnói Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskolát. Az együttműködés eredményeként ebben az évben tizenhárom tanuló végezhette el nyári gyakorlatát cégünknél. Az ASUS laborban egységes munkakörnyezetet biztosítottunk a diákoknak, akik számos hasznos tapasztalattal gazdagodhattak.

Az egy hétig tartó képzés során a tanulóknak lehetőségük volt többek között Ptc Creo 7-es programmal tervezni. A top down design és a skeleton modellezés mellett a mechanizmustervezést, a lemezalkatrész modellezést és a felületmodellezést is ipari környezetben, valós példákon keresztül ismerhették meg. Több különböző 3D modellező szoftver (közöttük a böngésző alapú Onshape) segítségével modelleztek különböző alkatrészeket az alaksajátosságokat szem előtt tartva a leghatékonyabb technikákkal. Fontosnak tartottuk, hogy műszaki számításaik elvégzésénél korszerű problémamegoldó módszereket használjanak, így a képzés során az SMath programot is kipróbálhatták.

Köszönettel tartozunk Vetter János iskolaigazgató Úrnak és Farkas Lívia igazgatóhelyettesnek, akik jóvoltából személyesen részt vehettünk a Komárnói Ipari Szakközépiskola 70 éves évfordulója alkalmából megrendezett jubileumi ünnepségen. Láthattuk, mennyi tehetséges diák tanul gépészeti területen, akiknek képességeit gondozni, lelkesedésüket táplálni kell, hiszen belőlük lesznek a jövő mérnökei.

This site is registered on wpml.org as a development site.