Jelenleg milyen munkakörben dolgozol, milyen feladatokat látsz el?
Másfél éve dolgozom itt tervezőmérnökként a kutatás- és fejlesztés üzletágában. Jelenleg két projektben is részt veszek, ahol olyan mechanizmusokat kell tervezni, amik nehéz körülmények között is (magas nyomás, hőmérséklet, sugárzás) működőképesek. Fontos feladatom például az anyagválasztás és a mechanizmusok helyigényének felmérése.
Mikor fogalmazódott meg benned, hogy mérnök szeretnél lenni?
Világ életemben pilóta szerettem volna lenni. A gépészkarra azért jelentkeztem, mert úgy terveztem, elvégzek valamilyen egyetemet, hogy utána pilóta lehessek. Menet közben aztán magával ragadott a gépészet, mert a fizikával és a matematikával kapcsolatos képességeim kiteljesedhettek kutatás és alkotó tevékenység végzése közben. Az egyetem második félévétől úgy gondoltam, hogy ez az én hivatásom, a pilótáskodást meghagyom másnak.
Milyen új feladatokkal találkoztál a C3D-ben?
Az egyetemen általában egy adott módszerrel kell ellenőrizni a számításainkat. Ha a végeredmény helyes, elfogadják. A cégen belül fontosabb, hogy a termék több szempontból is optimális legyen. Számos olyan tényező van, ami a biztonságot befolyásolja, de sok esetben egymással ellentétesek. Ezek összehangolása kulcsfontosságú annak ellenére, hogy az egyetemen kimondottan nem tanítják.
Mik azok a dolgok, amikben egy egyetemista és egy iparban dolgozó fiatal tevékenysége lényegesen eltér?
A számításokat szinte teljesen átadtuk a számítógépnek. Fontosabb volt, hogy jól tudjak valamilyen szoftverben számításokat végezni, képes legyek szimulációt futtatni, kiértékelni. A mechanizmus tervezés során például pontosan meg kell tudnunk mondani, hogy hol van a termék és milyen erők hatnak rá. Úgy tapasztaltam, hogy az egyetemen legtöbbször egy statikus számra kíváncsiak, amíg a cégen belül pedig a teljes folyamat során kell tisztában lennünk az értékekkel. Az egyik legfontosabb tényező pedig az időtartam, vagyis, hogy meddig tudunk garanciát vállalni a termékre. Ez az, ami a vevőt közvetlenül érinti, ezért ennek a súlya óriási.
Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?
Azt, hogy lehetőségem van nulláról megtervezni valamit, majd a prototípusgyártásban is részt venni. Jó, hogy a teljes tervezést rám bízzák és több különböző szoftvert biztosítanak, így nemcsak egy eszköz áll rendelkezésemre egy kis részegység megtervezésére.
Mi az, amit kihívásnak tartasz a munkádban?
Az általam elvégzett munkáról egyik napról a másikra kiderülhet, hogy teljesen előröl kell kezdeni a számításokat. Ezen kívül soha nem mondhatjuk egy kutatás-fejlesztés projektre, hogy készen van. Nagy fokú türelemre van szükség és arra, hogy képesek legyünk a partneri együttműködés során folyamatosan finomítani a terveinket.
Mit üzennél azoknak, akik még az egyetem padsoraiban ülnek és tanácstalanok a munkavállalás terén?
Aki tervezőmérnök szeretne lenni, annak azt üzenném: tanuljon programozni! Próbálja meg az egyetemen tanult elméleti ismereteket gyakorlatiassá tenni. Sokszor hisszük azt, hogy egy adott egyenletre nem lesz szükségünk, pedig valószínűleg lesz és nemcsak felírni kell tudni, hanem alkalmazni is azt. Ha egyszer egy zárthelyire megtanulta az ember, nem feltétlenül fog rá emlékezni, ha viszont írt rá korábban egy programkódot, akkor biztosan fog.
Az a tapasztalatom, hogy szinte mindenki meg tudja találni a saját helyét, aki gépészmérnökként végzett, mert ez egy nagyon sokoldalú terület. Valakiről kiderülhet, hogy nagyon jó beszerző, logisztikus, vagy kutató. Ez később, a munka során fog kiderülni. A hallgatók egy része sokszor nem tartja magát képesnek arra, hogy gépészként dolgozzon. Az egyetemi képzés során viszont rengeteg olyan hasznos képességünk kifejlődhet, aminek nem is vagyunk tudatában, pedig a cégek számára hatalmas érték.
