2024. májusában rendeztük a GINOP-PLUSZ-1.2.1-21-2021-04528 pályázat projektzáró eseményét, melyet az erdőkürti présüzemünk nemrégiben épült, új üzemcsarnokában tartottunk meg. Ezen a napon – többek között – vendégünk volt Balla Mihály, Nógrád vármegye nyugati részének országgyűlési képviselője, valamint Szebenszkiné Palik Katalin, Erdőkürt polgármester asszonya is.

 

Recski János tulajdonos köszöntő beszédében elmondta, hogy több mint tíz évvel ezelőtt, a leendő présüzem helyszínét keresve, rögtön beleszeretett Erdőkürtbe, az itteni emberek közvetlenségébe és emberségébe. Hitt benne, hogy nem a munkaerőt kell a gyárba utaztatni, hanem a gyárat kell a leendő alkalmazottakhoz vinni.

Szebenszkiné Palik Katalin elmesélte, hogy polgármesterként az első megérzésére hallgatva támogatta a C3D Kft. erdőkürti terveit, mely az elmúlt 9 év gyümölcsöző kapcsolatát tekintve, jó döntés volt a falu számára. A kezdeti félelmek ellenére Erdőkürt csendes, békés jellegét sikerült megőrizniük.

Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője elégedetten nyilatkozott az üzemről és annak megvalósult fejlesztéseiről. Szeretné továbbá, ha a helyiek pozitív hozzállását más, hasonló vállalatok is megismernék, és így a jövőben további magyar vállalkozások létesítenének munkalehetőséget a térségben.

Retter László, a C3D Préstechnika Kft. ügyvezetője részletesen ismertette a tervezett és a megvalósult fejlesztéseket.

A beszédek után a jelenlévők megtekintették az üzemet és az ott zajló gyártási folyamatokat.

 

Az eseményről készült rövid videót az alábbiakban tekinthetik meg:

This site is registered on wpml.org as a development site.